 |
 |
 |
 |
A látogató a keskeny belépőn át először egy meglehetősen pompás, oszlopdíszes előtérbe jut. Körben a falakon több sorban mindenütt képeket látunk, köztük Rakssányi Dezsőnek Varkocs kirohanása című művét. A téma Székesfehérvár történetének egyik szomorú eseménye. 1543-ban Szulejmán szultán hatalmas sereggel érkezett a középkori Magyarország egyik legfontosabb városának, királyaink koronázó és temetkező helyének elfoglalására. Varkocs György várkapitány lovascsapata élén kirohant, hogy hirtelen támadásával megzavarja az ellenség fölvonulását. Amikor azonban vissza akart térni a város erős falai közé, a polgárok bezárták annak kapuját, s tétlen nézték végig, ahogyan a félelmetes túlerő eltiporja és lemészárolja a kint rekedt hősöket. Gyáván és balgán azt remélték, ha önként, ellenállás nélkül átadják a töröknek a várost, az megkíméli majd életüket és vagyonukat. Az árulás jutalma végül – amint ismerjük a történelemből – a megérdemelten keserű csalódás lett.
Az ablak előtt álló Birkózók (1922) című kétalakos, pirobazaltból készült kompozíció erőteljes, mozgalmas plasztikájával és az egymással küzdő alakoknak a gesztusokban, de mimikájukban is tükröződő, egymásnak feszülő indulatával hívja föl magára a figyelmet. A féktelen indulatnak ilyenfajta, leginkább a szecesszió mestereire emlékeztető plasztikai ábrázolása meglehetősen ritka Bory Jenő művészetében. Szobrai formálásában ő máskor és többnyire inkább a nyugalom és a mozgás klasszikus egyensúlyának megteremtésére törekedett.
Külön is szólnunk kell a Birkózók anyagáról, az olcsó pirobazaltról, erről a külső, fémes fényével (de súlyával is) a drága, és a háborús évek után sokszor nehezen elérhető bronzhoz hatásában, megjelenésében szinte a megtévesztésig hasonlító égetett cserépről. Bory Jenőnek gyakorlatilag saját felfedezése volt, hogy szobrok készítésére is alkalmassá tette ezt az anyagot, s leleményével a húszas évek elejétől rendszeresen élt is. „... milyen hiánytalanul szolgálja a szobrászi alkotás érvényesülését – írta a mester maga – a pirobazalt, ez a nemesített fekete cserép, melyet kedélyesen Bory-bronznak nevezünk. Mindezeken túl, mennyi fantasztikus lehetőséget mutat az égetett agyag színeződésénekfelhasználása!” – És valóban, elég ugyanebben a helységben kiállított, feketére égetett Kossuth-fejet (1922) vagy az egészen más hatású Önarcképet (1921) megtekintenünk, hogy igazolva lássuk a leírtakat.
A kandallós szobában is találkozunk Bory Jenő egyik leggyakoribb és láthatóan legkedvesebb modelljével: feleségének érzékenységgel, figyelemmel és fölényes magabiztossággal faragott fehér márvány büsztje 1927-ben készült. Szomszédságában látunk egy másik, Genovéva (Savanyú Katica, 1922) című, beszédes, léleklátó hitelességgel formált márványportrét is.
És, hogy miért is kandallós szoba a helység elnevezése? A szép Bory kandallóról kapta a nevét, melyről azt kell tudni, hogy Bory Jenő tervezte és testvére Bory Pál műhelyében öntötte a fém részeit. A füstjáratok kiképzése nagyon hatékony fűtést tett lehetővé, a középső részén főzni is lehetett, a kétoldali ülőkéken pedig melegedni. A várban kettő ilyen kandalló található, a képtárban és a múzeumlakás ebédlőjében.